Hullámvasút vége.

Azt hiszem, sikerült végre belenyugodnom a helyzetbe. Mármint abba, hogy kijöttem ide, és otthon hagytam Mindenkit. Igen, nagybetűs Mindenkit. Mondjuk azért 2 hét alatt ez a minimum... De aki ismer, tudja, hogy milyen rohadt makacs vagyok. Ez se egy álmatlan, forgolódós éjszakámba került.

Baglyoztam a héten Ádámmal, napi két meditálást javasolt, annyira nem nehéz kivitelezni szerencsére, érzek már egy kis javulást, ami a tüzet illeti. Nem baj, hogy leszálltam végre a mókavonatról, mert következő hétvégén meccsünk van, amit nem kívánok elcseszni. Jobb a békesség és a harmónia. Remélem Ana addig nem kaszálja le a fejem vagy valamelyik végtagom...

Szeretlek, Czettner Benji. ♥

Épp most....

Ez a táj nekem tündérhazám.

[...]

És hazahív e környék

A távolság fáj.

[...]

Hazavár engem mindig

Mindig e táj.

Amúgy marha fáradt vagyok, megkínoztak ma úgy egészen konkrétan. Sajog mindenem, szerintem eltört a jobb kezemen a középső ujjam, bedagadt és fáj, de mozog. Hátha nem kell kórházazni. Nem bánnám. Néha egyszerűen csak azt mondanám, hogy elég volt, nem csinálom tovább, hagyjanak békén, hazamegyek. Aztán eszembe jut, hogy nem ezért mentem/megyek keresztül egy érzelmi válságon és nyugton maradok.

Valaki repítse haza a lelkem, had lássam, mi van otthon.

Az agybaj nagy baj...

Reggel kávémelegítésnél feltűnt, hogy nem tudom normálisan használni az erőmet. Fasza, Úgy röviden. Lina is mintha távolságtartóbb lenne kicsivel. Rohadt érzelmi hullámzások.

Asszem fel kéne keresnem Ádámot.

Még több csaj.

Ígértem, hogy bemutatom a csapatom többi tagját is, hát tessék.

Itt van mindjárt Cécile, aki beugrós, ha valaki lesérül. Francia, orbitálisan rondán beszél spanyolul, minden egyes kiejtett szavába belehal a fülem egy kicsit. De ettől függetlenül egy nagyon rendes és aranyos lány. Egyébként terel. És sokkal szívesebben dolgoznék vele, mint Anamaríával...

Itt van ni.

Ha volt szó a legidősebbről, akkor a legfiatalabb sem maradhat ki a repertoárból: Carla, 19 éves, hajtó. Angliából jött ide, alig tette le az RBF-jét, máris egy profi csapathoz akart menni játszani. Aláírom, marhára tehetséges, olyan labdákat tud adni, hogy az valami borzasztó.

Szeleburdi a kiscsaj, de nagyon jófej.

Itt van még Maia, ő is hajtó, 20 éves. Az a tipikus csendes géniusz, akiből soha nem néznéd ki, hogy ült már seprűn életében. Pedig ül rajta, nem is akárhogy! Mindig amikor nézem őket Carlával, hálát adok az égnek, hogy velük játszom, nem ellenük. Amúgy ő a taktikusunk, rá is szolgált a feladatra.

Következzen a surranó gyilkos: Friderika! Németországból származik, 22 éves. Neki is meglehetősen halláskárosító a beszéde, de nem csoda, ő is újonc, ahogyan én, nem volt még sok ideje megszokni a nyelvet. (Akárhányszor megszólal, olyan, mintha Benjit hallanám..) Terelő egyébiránt, de tényleg annyira halkan közlekedik a pályán, hogy ha nem figyeled direktbe a csajt, soha nem vennéd észre. Pedig ő is rikít a szőke hajával, mint Carla...

Rika.

Van még egy póttagunk, akiről nem szóltam, ő Pénelope, 26 éves. Carla előtt ő volt az alapkeret tagja, de fél éve lebabázott, így kicsit háttérbe szorult nála a kviddics. Őt ma láttam először, pedig már volt 4 edzésünk. Hajtó, félelmetesen agresszív a játéka, és soha nem mondanád meg róla, hogy már gyereke van. Ijesztő.

Hát, asszem úgy ennyi. Megyek, még tömök a macskába egy kis kaját, aztán alszok.

Töki! Remélem már jobban vagy...

Kezdetek.

Megvolt az első közös edzés a csapattal.

Hát, meg kell mondjam, eléggé kemények a lányok, futják az 5 kilométert olyan lazán, bokából, mintha nem is tudnának mást csinálni. Az edzőnk egy kicsit mufurc figura, de meg lehet szokni, igazán.

Az egyik hajtólány nagyon hasonlít Lucára, állandóan honvágyam van, ha ránézek. Nem annyira szerencsés a dolog, mikor jön rádobni, én meg ilyen kisebb fagyásokat generálok menet közben. De eddig nem csináltam még nagyobb hibát emiatt. Szerencsére. Amúgy Aliciának hívják, mint a dédit, 22 éves, tősgyökeres spanyol.

A fogónk, Dolores a kapitány. Utálja a nevét, mindenki csak Lolának hívja. Eléggé tiszteletet parancsoló egy egyéniség, követel, de ő maga is teljesít közben, kommunikatív, látszik, hogy ő van a legrégebb óta a csapatban. Egyébként nem ő a rangidős, csak 24 éves. Meg is mutatom, ni:

Szóval ő az.

Ha már szó van a legidősebbről, akkor említsük meg őt is: Anamaría, 27 éves, terelő. Eléggé veszélyes egy nőszemély, majdnem lekaszálta a fejemet az ütőjével már az edzés legelején. Úgy érzem, hogy annyira nem kedvel...

Most nincs erőm tovább írni, majd később bemutatom a többieket.

Valaki mondja meg az otthoniaknak, hogy szeretem őket.

Elindultam szép hazámbúl...

Hát, megérkeztem.

Bogolyfalvától Pestig végigbőgtem az utat, kiszorítottam minden szuszt szegény Linából, és nem sikerült elolvasnom Manda levelét. Leszállásnál már nagyjából összeszedtem magamat, hogy ne akarjon minden egyes lélegzetvételemnél bőgés kitörni belőlem és kilavíroztam a reptérre. Csomagfeladás, várakozás. Jogosan kérdezzük, hogy miért nem hopp-hálózattal közlekedek, de erre egyszerű a válasz: kimaradt az életemből a tanfolyam.

A repülőn is kussban az ablak mellé kucorodtam, igyekeztem nem nézni semmire és senkire, csak átvészelni ezt az egészet, hogy majd ha megérkezek, magamban lehessek. Félúton nagyjából előhalásztam ismét a kis dobozt a zsebemből, és széthajtogattam a levelet, de már 3 mondat után telesírtam 10 zsebkendőt. Azt hiszem, ez az olvasás még váratni fog magára.

Leszálltunk, összehalásztam a csomagomat, és megkerestem a manust, aki a csapatmenedzserünk, mert ő jött ki elém. Sikeresen megtaláltuk egymást, és a segítségével elhoppanáltunk a szállásra. Most itt ülök, a ládában van még minden, a macskával és a rókával együtt, de nem vettem még rá magam a pakolásra.

Hiányzik Manda.