Hát, megérkeztem.
Bogolyfalvától Pestig végigbőgtem az utat, kiszorítottam minden szuszt szegény Linából, és nem sikerült elolvasnom Manda levelét. Leszállásnál már nagyjából összeszedtem magamat, hogy ne akarjon minden egyes lélegzetvételemnél bőgés kitörni belőlem és kilavíroztam a reptérre. Csomagfeladás, várakozás. Jogosan kérdezzük, hogy miért nem hopp-hálózattal közlekedek, de erre egyszerű a válasz: kimaradt az életemből a tanfolyam.
A repülőn is kussban az ablak mellé kucorodtam, igyekeztem nem nézni semmire és senkire, csak átvészelni ezt az egészet, hogy majd ha megérkezek, magamban lehessek. Félúton nagyjából előhalásztam ismét a kis dobozt a zsebemből, és széthajtogattam a levelet, de már 3 mondat után telesírtam 10 zsebkendőt. Azt hiszem, ez az olvasás még váratni fog magára.
Leszálltunk, összehalásztam a csomagomat, és megkerestem a manust, aki a csapatmenedzserünk, mert ő jött ki elém. Sikeresen megtaláltuk egymást, és a segítségével elhoppanáltunk a szállásra. Most itt ülök, a ládában van még minden, a macskával és a rókával együtt, de nem vettem még rá magam a pakolásra.
Hiányzik Manda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése